Folytatással gyarapodott a Ubisoft által megálmodott közösségi versenyjáték, a nagyszerű The Crew élménye, mely minden eddiginél változatosabb összecsapásokat ígér nekünk egy páratlanul hatalmas és lélegzetelállítóan csodálatos nyitott világban.
A The Crew 2 egyenesen Amerika legszebb tájaira kalauzol el minket, azonban a korábbi epizóddal ellentétben most már nemcsak földön, hanem vízen és levegőben is nagyokat száguldozhatunk, az árkád versenyjátékban ugyanis gyors motorcsónakokat és sportrepülőket is irányításunk alá vehetünk.
A legjobb az egészben azonban, hogy a futamok kellős közepén váltogathatunk majd az egyes járműtípusok között, ezáltal az autóval megkezdett versenyek alatt a levegőbe emelkedhetünk, odafentről pedig egyetlen gombnyomásra egy csónakba pattanva folytathatjuk tovább utunkat, ahogy az aktuális pályaszakasz éppen megkívánja.
A The Crew 2 mindehhez változatos játékmódokat garantál, mindemellett pedig a korábbi részhez hasonló közösségi élményeket, ezáltal bárhol és bármikor összemérhetjük majd tudásunkat más játékosokkal, ha találunk magunknak kihívót az óriási nyitott világban.
+ Intel Core i5-2400s 2.5 GHz / AMD FX-6100 3.3 GHz
+ 8GB RAM
+ NVIDIA GeForce GTX 660 / AMD HD 7870
+ Intel Core i5-4690k 3.5 GHz / AMD Ryzen 5 1600 3.2 GHz
+ 8GB RAM
+ NVIDIA GeForce GTX 1060 / AMD RX 470