Microsoft

Az 1975-ben alapított Microsoft a játékipar egyik legnagyobb veteránjaként az egyik legismertebb szoftver- és konzolgyártó, valamint kiadó is egyben, akik már évtizedek óta biztosítanak lehetőséget arra, hogy egységes felületen, a Windows platformon tudjanak hódolni kedvenc szenvedélyüknek a rajongók.

A redmondi cégóriás egyik divíziójának tekinthető Microsoft Studios segítségével 2002 óta a játékipar egyik legjelentősebb szereplőinek is tekinthetők, így az Xbox részleg megalkotását követően egy saját konzollal állítottak maguk mellé milliókat, amely Xbox One név alatt immáron a harmadik generációjánál tart.

A Microsoft Studios és az Xbox nevéhez köthető többek között a hang- és mozgásalapú irányítás a Kinect által, de természetesen a videojátékok tekintetében is számtalan emlékezetes nevet köszönhetünk nekik az Age of Empires-től és a Halo-tól kezdve, a Gears of War- és a Killer Instinct-sorozatokon át a Forza-szériáig bezárólag.

Belsős stúdiói közé olyan nevek tartoznak, mint a Rare, a 343 Industries, a Turn 10 vagy a The Coalition, de a nagyobb franchise-ok mellett a cégóriás az utóbbi években kimagasló figyelmet kezdett el fordítani a független fejlesztésű címek támogatására is.

Összesen 340 féle Microsoft játék található!
XBOX ONE

Super Luckys Tale

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2017. november 07.
 
5.799 Ft
XBOX ONE

Xbox One X

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2017. november 07.
 
159.790 Ft
XBOX ONE

Minecraft Explorer's Pack

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2017. november 07.
 
7.790 Ft
XBOX ONE

Zoo Tycoon: Ultimate Animal Collection

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2017. október 31.
 
7.790 Ft
XBOX ONE

Disney Adventures Definitive Edition 4K + HDR

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2017. október 31.
 
7.790 Ft
XBOX ONE

Pixar Rush Definitive Edition 4K + HDR

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2017. október 31.
 
7.790 Ft
XBOX ONE

Xbox One S 500 GB Forza Horizon 3 + Hot Wheels DLC

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2017. október 12.
 
96.790 Ft
XBOX ONE

Xbox One S 500GB Middle-Earth: Shadow of War bundle

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2017. október 10.
 
93.790 Ft
XBOX ONE

Xbox One S 1TB Middle-Earth: Shadow of War bundle

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2017. október 10.
 
114.790 Ft
XBOX ONE

Forza Motorsport 7

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2017. október 03.
 
14.999 Ft
3456789a(z) 29 -ből