Sega

A Sega egy szebb napokat is megélt japán játékkiadó és játékfejlesztő vállalat, akik 1940 óta vannak jelen a piacon – 1960 óta a jelenlegi név alatt –, fénykorukat pedig a nyolcvanas-kilencvenes években élték, amikor még saját konzoljaik is voltak, elég csak felidézni a legendás Sega Mega Drive-ot vagy a Sega Dreamcast-ot.

A vállalat ennek köszönhetően rengeteg kultikus franchise birtokosa, egyik legismertebb karakterük pedig Sonic, aki mellett hozzájuk köthető a Crazy Taxi, a Virtua Fighter, de még a nagyszerű Golden Axe is, mely nevek még ma is sokak számára jelentenek kellemes emlékeket.

Bár a Sega a régi nagy címek közül ma már szinte csak a Sonic the Hedgehog-sorozatnak szentel nagy figyelmet, az utóbbi években azonban rengeteg új franchise-t tettek le az asztalra – elég csak a zseniális Yakuza- és Valkyria Chronicles-szériákra gondolni –, melyeket rendre Európában is megjelentetnek.

A Sega világszerte több belsős stúdióval is rendelkezik, manapság kiemelkedően nagy figyelmet fordítottak a nyugati piacra, sőt mi több, kiadóként olyan alkotásokat is felkaroltak, mint az Alien Isolation vagy a stratégiák műfajában verhetetlen Total War-sorozat.

Összesen 47 féle Sega játék található!
PC

Total War: Three Kingdoms

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2019. május 23.
 
13.799 Ft
PS4

Team Sonic Racing

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2019. május 21.
 
7.890 Ft
XBOX ONE

Team Sonic Racing

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2019. május 21.
 
7.890 Ft
Nintendo Switch

Team Sonic Racing

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2019. május 21.
 
9.890 Ft
PS4

Fist of the North Star: Lost Paradise

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. október 02.
 
14.799 Ft
PC

Total War: Warhammer - Dark Gods Edition

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. szeptember 27.
 
6.399 Ft
Nintendo Switch

Valkyria Chronicles 4

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. szeptember 25.
 
14.799 Ft
PS4

Valkyria Chronicles 4

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. szeptember 25.
 
4.999 Ft
XBOX ONE

Valkyria Chronicles 4

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. szeptember 25.
 
1.890 Ft
PC

Total War: Rome II - Ceasar Edition

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. szeptember 06.
 
3.790 Ft
PS4

Naruto to Boruto: Shinobi Striker

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. augusztus 31.
 
7.799 Ft
PS4

Yakuza Kiwami Steelbook Edition

Kiadó: Sega
Megjelenés: 2018. augusztus 28.
 
13.790 Ft
1234a(z) 4 -ből