Microsoft

Az 1975-ben alapított Microsoft a játékipar egyik legnagyobb veteránjaként az egyik legismertebb szoftver- és konzolgyártó, valamint kiadó is egyben, akik már évtizedek óta biztosítanak lehetőséget arra, hogy egységes felületen, a Windows platformon tudjanak hódolni kedvenc szenvedélyüknek a rajongók.

A redmondi cégóriás egyik divíziójának tekinthető Microsoft Studios segítségével 2002 óta a játékipar egyik legjelentősebb szereplőinek is tekinthetők, így az Xbox részleg megalkotását követően egy saját konzollal állítottak maguk mellé milliókat, amely Xbox One név alatt immáron a harmadik generációjánál tart.

A Microsoft Studios és az Xbox nevéhez köthető többek között a hang- és mozgásalapú irányítás a Kinect által, de természetesen a videojátékok tekintetében is számtalan emlékezetes nevet köszönhetünk nekik az Age of Empires-től és a Halo-tól kezdve, a Gears of War- és a Killer Instinct-sorozatokon át a Forza-szériáig bezárólag.

Belsős stúdiói közé olyan nevek tartoznak, mint a Rare, a 343 Industries, a Turn 10 vagy a The Coalition, de a nagyobb franchise-ok mellett a cégóriás az utóbbi években kimagasló figyelmet kezdett el fordítani a független fejlesztésű címek támogatására is.

Összesen 340 féle Microsoft játék található!
XBOX 360

Halo Orbital Drop Shock Trooper

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2009. szeptember 25.
 
5.999 Ft
XBOX 360

Kábel HDMI /MS/

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2007. november 16.
 
4.399 Ft
XBOX 360

Halo 3

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2007. szeptember 26.
 
2.899 Ft
XBOX 360

Gears of War

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2007. szeptember 01.
 
2.890 Ft
23242526272829a(z) 29 -ből