Microsoft

Az 1975-ben alapított Microsoft a játékipar egyik legnagyobb veteránjaként az egyik legismertebb szoftver- és konzolgyártó, valamint kiadó is egyben, akik már évtizedek óta biztosítanak lehetőséget arra, hogy egységes felületen, a Windows platformon tudjanak hódolni kedvenc szenvedélyüknek a rajongók.

A redmondi cégóriás egyik divíziójának tekinthető Microsoft Studios segítségével 2002 óta a játékipar egyik legjelentősebb szereplőinek is tekinthetők, így az Xbox részleg megalkotását követően egy saját konzollal állítottak maguk mellé milliókat, amely Xbox One név alatt immáron a harmadik generációjánál tart.

A Microsoft Studios és az Xbox nevéhez köthető többek között a hang- és mozgásalapú irányítás a Kinect által, de természetesen a videojátékok tekintetében is számtalan emlékezetes nevet köszönhetünk nekik az Age of Empires-től és a Halo-tól kezdve, a Gears of War- és a Killer Instinct-sorozatokon át a Forza-szériáig bezárólag.

Belsős stúdiói közé olyan nevek tartoznak, mint a Rare, a 343 Industries, a Turn 10 vagy a The Coalition, de a nagyobb franchise-ok mellett a cégóriás az utóbbi években kimagasló figyelmet kezdett el fordítani a független fejlesztésű címek támogatására is.

Összesen 340 féle Microsoft játék található!
XBOX 360

Xbox 360 gép 4GB Kinect + Angry Birds Kinect

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2014. február 11.
 
79.899 Ft
XBOX 360

Fable Anniversary

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2014. február 07.
 
1.899 Ft
XBOX 360

Halo 4 GOTY

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2014. január 24.
 
2.899 Ft
XBOX 360

Zoo Tycoon

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2013. november 22.
 
10.899 Ft
Előfizetések

Xbox Live 6990 Ft ajándékkártya

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2013. október 07.
 
6.890 Ft
Előfizetések

Xbox Live 2990 Ft ajándékkártya

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2013. október 07.
 
2.899 Ft
Előfizetések

Xbox Live 12990 Ft ajándékkártya

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2013. október 07.
 
12.899 Ft
XBOX 360

Gép 250GB New+FIFA14

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2013. szeptember 26.
 
71.999 Ft
XBOX 360

Gép 4GB New+Sports2

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2013. szeptember 16.
 
87.999 Ft
XBOX 360

Minecraft

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2013. július 01.
 
5.899 Ft
XBOX 360

Gears of War Judgment

Kiadó: Microsoft
Megjelenés: 2013. március 22.
 
1.790 Ft
XBOX 360

Gép 4GB Slim fehér

Gyártó: Microsoft
Megjelenés: 2012. december 06.
 
65.999 Ft
22232425262728a(z) 29 -ből